25. fejezet

Mikor felébredek, észreveszem, hogy az ajtó fölött bekapcsolt a vörös vészjelző fény. Ez azt jelenti, hogy már a generátorról kapjuk az áramot. Kinyújtóztatom elgémberedett végtagjaim, felkelek, órát keresek az éjjeliszekrényen. Mindjárt 9 óra. Lámpát gyújtok. A páciens borogatásai szikkadtak, láza kitartó. A kötéseken nem ütött át a vér. Ez legalább jó hír. Újranedvesítem a törölközőket,

24. fejezet

Kiáltásra riadok fel. Pillanatokba telik, amíg eszembe jut, hol is vagyok. Felülök és hallgatózok, de a szél zúgásán kívül semmit sem hallok. Bezzeg Goldie már talpon van, és indulna kifelé. Felkapcsolom az éjjeli lámpát, megnézem, hány óra van. A kutya visszajön az ajtóból, felágaskodik az ágyra, és úgy néz rám, mintha hülye lennék, amiért nem

23. fejezet

Talán több mint fél órába telt, de eljutottunk a legközelebbi vendégszobáig. A fenti folyosón már alig támaszkodott rám. Bevezettem a szobába.  ‒ Hozok ruhákat. ‒ Önállóan állt, támasz nélkül. Rohantam Sam hálószobájába, pólót, tréningnadrágot kerítettem. Találtam kicsomagolatlan alsónadrágot is. Tiszta szerencse. Rohantam vissza, hozzá. Ugyanúgy állt, ahogy otthagytam. ‒ Kell segítség? ‒ Nem akartam perverznek

22. fejezet

Megrökönyödve bámulom a telefonom képernyőjét, mintha leolvashatnék róla bármi bíztatót. Goldie a lábamhoz dörgölődik, megvakarom a füle tövét. Bekapcsolom a tévét. Ömlik belőle a félelemkeltés, riogatás és félreinformálás. Igen, a műhold felvételről én azt jósolnám, hogy ezt nem ússzuk meg, az apró pöttyöknek kinéző szigeteket elnyeli a kavargó ciklon. Rettegés telepszik szívemre, nincs mit szépíteni

21. fejezet

A szupermarket tömve van, az emberek púpos bevásárlókocsikkal állnak sorba a pénztárnál, idegesen figyelve kifelé. A szél erősen hajlongatja a pálmákat, szemét és por kavarodik a parkolóban. A hangulat pánik előtti. Shelly listájáról csak az alapvető dolgok fognak hiányozni, mint a zsömle. Helyette veszek mindenféle sós ropogtatni valót. A pezsgőért, vörösborért se kell versengenem. Gallonos

20. fejezet

Sosem esett nehezemre egyedül lenni. Egy olyan paradicsomi helyen pedig, mint Maui, nincs is szükségem társaságra. Az Albright család nyaralóját villának illik nevezni, parknyi területen fekszik, tizenkét hálószoba van benne, azon kívül három vendégház, távolabb a főépülettől. Az én lakrészem bejárata a ház északi oldalán van. Teljesen különálló, de egy folyosóval összeköttetésben van a házzal.

19. fejezet

Eljátszottam a gondolattal, hogy szó nélkül lelépek otthonról, Mauiról küldök anyámnak egy üzit, hogy minden okés, félévig nem fog látni. Csábító volt a gondolat, konfliktus nélkül eltűnni.  Aztán győzött az emberségem.  ‒ Mi lesz a munkáddal? Elveszíted ezt a remek állást! ‒ Látszik, hogy fogalma sincs róla, mennyire boldogtalanná tesz a munkám. ‒ Nem szeretem

18. fejezet

Sam Albright összevont szemöldökkel szemléli az igazolványom. Azért kis mosoly bujkál a szája szegletében. Sejtem, hogy ő hallott Senecáról. Kérdését meg se várva válaszolok: ‒ Szeretném azt hinni, hogy anyám erős fájdalomcsillapítókat kapott szülés után. Shelly apja díjazza a humorom. ‒ Őszinte leszek, Seneca nem hangzik túl rosszul, csak furcsa. Gondolom, ezért mutatkozol be a

17. fejezet

Shelly gurgulázó nevetésére ébredek. Kényelmes az ágy, nincs kedvem felkelni. Az apjával beszélget. Aztán csönd. Megkeresem a telefonom, elmúlt tizenegy, anyám hívott kilenckor. Írok neki egy üzenetet, hogy ne aggódjon. Amint elküldöm, hív. Nem, nincs kedvem végighallgatni, amit mondani akar. Csupa szemrehányás, számonkérés, érzelmi zsarolás. Magamra veszem a pamutköntöst és kimegyek. Frissen főzött kávé illata

16. fejezet

Leülök az alacsony kőfalra. Azt mondták negyed óra, míg a taxi ideér. Majzolom az arcomon patakzó könnyeket. A kurva életbe! Miért kell nekem ekkora marhának lenni? Halmozom a hülyeségeket. Elmúlt éjfél. Talán Shelly még ébren van. Nem ritka, hogy ilyenkor beszélünk vagy csetelünk. Hamarosan bele is szól friss csivitelő hangján. ‒ Mókuskám! Mi vagy te,